Hétfő esténként azokkal a témákkal foglalkozunk, művészetterápiás eszközökkel, amik a résztvevő csoporttagoknak, “itt és most”, önismereti szempontból, érdekesek, fontosak.
Például önmegvalósítás, határok, érdekérvényesítés, együttműködés, közösségi lét, tudatosság, jelenlét, kapcsolati megélések, szerepek, elvárások, vágyak, elképzelések és tettek, elakadások, tanult tehetetlenség, elfogadás, változtatás, félelem, bátorság, önbizalom, teremtés, belső erő, felelősség, motiváció, életcélok, mindennapi küzdelmek.
Kreatív alkotás és együttgondolkodás segítségével hozzuk felszínre a különféle kérdéseket és válaszokat. Kollázst készítünk, festünk, formázunk, írunk, olvasunk, zenét hallgatunk, és egymásra figyelve beszélgetünk. A részvételhez semmilyen művészeti előképzettség nem szükséges!
A csoporttagokal hetente egy alkalommal, összesen tizenkétszer találkozunk.
A csoport zárt lesz, vagyis végig ugyanazok a tagok lesznek jelen.
Részvételi alsó korhatár: 18 év
Csoportlétszám: maximum 7 fő
Időpontok: hétfő, 18.00-21.00 h
Első találkozó: szeptember 18.
Elköteleződés az első találkozó után.
Helyszín: MMSZKE – 1055 Budapest, Kossuth Lajos u. 17. III. em. 6., 33-as csengő
Részvételi díj: 6000 Ft/alkalom, összesen 72.000 Ft (12×6000)
Részletfizetésre van lehetőség.
A szocioterápiáról, művészetterápiáról, csoportokról bővebbet itt találsz.
Ha érdekel a téma, esetleg más induló csoportok, akkor ezen a facebook oldalon, vagy ezen az Instagram oldalon is tájékozódhasz.
Szeretettel várlak a csoporton!
Virág Krisztina
szocioterápiás csoportvezető
Képző intézményem az MMSZKE
Rólam bővebben itt olvashatsz.