Én titkom. Nem tudja senki, hogy rád gondolva milyen rezgés indul el bennem, s kígyózik ágyékomtól a fejem búbjáig, majd vissza. Én titkom, hogy míg a szokásos rutinnal közlekedek nappal, alig várom, hogy munka után hazaérjek, és a nyitott ablakban ülve csillapítsam mérhetetlen szomjamat. Ott ülök minden este, és ezek az alkalmak a teljes kiszáradástól mentenek meg. A szemközti házat lesem, hátha otthon vagy. Lent a parkban, lenge ingekben, szoknyákban, áttetsző ruhákban sétálnak nők és férfiak. Most jó, sóhajtoznak megkönnyebbülten a mélyzölden susogó fák, és az egyre hűsebb égbolt alatt. Míg ők a könnyű hold, és a gyéren elhelyezett utcalámpák fényében lassan párologják ki a forróságot, az ablakomban hideg cseppek remegik körül a borosüveg nyakát. Úgy képzelem, ahogy kifújom a dohányfüstöt, az átkanyarog hozzád.
Én titkom vagy, senki nem tud rólad. Árulás ez? Vagy az volna árulás, ha felfedném magam? Én titkom, hogy hiányod már részemmé vált. És hogy eldöntöttem, ez így is marad. Én titkom. Én titkom. Én igen nagy titkom.

A szöveget a Halszájoptika szerkesztői által válogatott fotó inspirálta.
megjelent: a Halszájoptika Képirodalmi Hálózat -on, (a szöveg másik verziója) elhangzott Halszájoptika esteken.