néhány puha mozdulatodra emlékszem
valahányszor itt elsétálok
vagy a fény vetül így, vagy az ábrándok
ahogy szétválva, aztán összemosódva
időtlen sziluettünk ölelkezik

látod, most is
fátylat fest ránk karcsú utcalámpák
leomló fényhaja
és ki tudja miért, estére érve
(ahol egyszer formát mozdultunk a térbe)
zizegő lombokból
pókhálót rajzol körénk az éjszaka