(autó)

ismerős a domb, a fa
a kertek végéből előkúszó
szúrós szagú könnycsaló füst
ahogy kacskaringót rajzol a lombok fölé
és álmatag utcákban az öreg padok
amint lustán nyújtózó árnyékokba bújva
várják a délutáni pletykát
egész a faluszélig

az áthúzott névtáblánál elveszed kezed és
egy fa két fa három
fények könnyű hullámokban
egyenletes körtáncukat járják
ablakon kinyújtott tenyeremben
mindent gömbbé formál a sebesség

olyan itt, mint az esti langyos tej gyerekkoromban
és valamikor régen
a végeláthatatlan óceán

(vonat)

utazok megint

hosszú ecsetvonás minden pályaudvar
elsuhan egy helységnév, néhány udvar
bennük halomra hajigálva rőzse, tüzelő
kerítések közül gaz, virág hajlik elő

laknak itt is
homályosan állnak a peronon

és megint futnak a fák
velem úszik a felhőtestűek csapata
vágtatnak lovak, nyomukban ismerős arcú
habfehér istenek

ritmusra zakatol, csak zakatol a gépezet

és a félig lehúzott koszos ablakon
betáncol az ég, illatozik a szabadság

megjelent: Budapest a háború után… 63 évvel című fotó-vers kiállítás, fotók: Magyar Dávid, Fonó Budai Zeneház, 2008.